Virág Naplója

Nagyon közeledik az augusztus 26, Peti műtétjének a napja. Most már majdnem egy éve van úgy, hogy a gége-kanülje benn van még, de be van zárva, és az orrán veszi a levegőt.( Meg persze a száján, de ez már részletkérdés, a lényeg, hogy a gégéje rendben van.) Most újra tesz a gégészünk egy kísérletet, hogy kivegye a kanült, összevarrja, és pontot tegyünk a dolog végére annyi év után. A kanült mi is kivesszük itthon, le is ragasztjuk a helyét. A kritikus pont az altatás utáni ébredés, akkor hogyan tűri Peti a helyzetet. Már csak egy hét addig!

Azért, hogy nem írom külön, minden napunk a domanos program jegyében telik, dolgozunk, dolgozgatunk egész nap. Nehezen rázódunk vissza a kínai út után, most még sokkal kevesebb feladatot tudunk megcsinálni, mint mielőtt elutaztunk.

De nagyon igyekszünk, mert május 24-én van a következő vizitünk Philadelphiában.

Van új eszközünk is, a gravity free. Még nincs tökéletesen beüzemelve, nem 2 gumikötél lesz, mint most a képen látszik, hanem 6, tehát bonyolultabb pozíciók lesznek, nem csak sima hintázás. Szuper, máris nagyon szeretjük.

És egy közérdekű információ:
Április 17-én szombaton, 18 órakor Hajdúböszörményben a Sillye Gábor Művelődési Központban Demeter Hunor Országok, ahol mindig beverem a fejem című könyvének lesz újabb bemutatója. Aki tud jöjjön el, fantasztikus a Hunor vetítése a fotókból, én már láttam. A könyv a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál, Petike is ott lesz.

A húsvéti szünet sajnos hosszabb lett, mint vártuk, csütörtökre virradó éjjel bedurrant Patrik füle. Hallottam én már az előző napokban, hogy nem hall tökéletesen. Mivel mindenünk volt itthon, amit ilyenkor kapni szokott, és következő keddre volt időpontunk hallás-vizsgálatra, nem vittem orvoshoz, hanem elkezdtük itthon ápolni, a húsvét éppen remek alkalom volt erre. Kettő csokinyusziban kimerült egyébként a húsvétozás nálunk, és nem épp stílszerűen ráadásul a cipőjükbe tettem reggelre. Na jó, azért ünnepi ebéd volt. Bár nagyon készültünk piknikezni hétfőn, méghozzá kora reggel, mert mindenki ott lesz kirándulni, de sajnos esett, úgyhogy ez elmaradt.

Rendesen belemerültünk a kultúrába viszont, a magunk kevéssé igényes kultúra-fogyasztó módján. Voltunk ugyanis Séta a dínókkal showt megnézni, amire gyakorlatilag egy éve készültünk, mióta kiplakátolták. A tömeget látva érdemes volt azt annyira kiplakátolni. Igazán jó volt, Patrik ragyogott, Petinek is tetszett, bár ő kicsit félt néha, azt mondta, nem hiszi el, hogy nem igaziak. Mi meg tanuljuk élvezni ezt a verziót, hogy egész családosan megyünk újra helyekre.

Másnap, húsvét hétfőn moziba vittük a fiúkat. Patrikkal általában minden nagy gyerekeknek szánt filmet megnézett valamelyikünk az elmúlt években is, Petivel most elmúlt szilveszter környékén voltunk először moziban és meglepően jól sikerült. Úgyhogy most vidáman indultunk neki a sárkányos filmnek, ami meg kell hogy mondjam, a maga kategóriájában a legjobb, amit eddig láttam. Patrik még annál is jobban ragyogott, Peti meg nagyon figyelt az elején, aztán a fele körül bealudt, túl sok volt neki az információ. Nagyon aranyos volt, ott horkolt hangosan. Aztán még a vége előtt felébredt.

Ráadásul csütörtökön kivettem 3 DVD-t a könyvtárból, úgyhogy otthon is minden nap filmeztünk. Ez volt a mi nagy kulturális húsvéti hétvégénk.

A hazaérkezésünk utáni hétvégét a családi ünnepek jegyében töltöttük. Nem raktam össze, hogy ez az a hétvége is, amikor a Patrik sulijában a Nagy kulturális bemutatós hétvége van, aminek az előkészületeiből teljesen kimaradtam a kínai távollétünk miatt. Péntek délután és vasárnap délután adták elő a műsort a Fővárosi Művelődési Házban, minden osztály sorban. Az 1.c A tücsök és a hangya című klasszikust németül. Nagyon ügyesek voltak, édes volt a nagy színpadon. Petit nem akartuk a tömegbe vinni egyből a hazaérkezésünk után, így Pali pénteken, mi Anyuval vasárnap néztük meg. Pali megfogalmazta, hogy jó érzés volt így részt venni a kerület kulturális életében, azért ez egy esemény volt. Mindig jó érzéssel tölt el, hogy ebbe az iskolába jár.

Viszont ez a két előadás behatárolta a böszörményi-kisfási utunkat, amibe 2 nagy családi bulit terveztünk, és így éppen csak szombat reggeltől vasárnap reggelig tartott.

Szombaton a Tiszi Papa 80. születésnapját ünnepeltük, úgy hogy elvittük őket Kisfásra, Nándiékhoz. Szívszorító élmény volt, ott volt az összes Nánási, kivéve Aput. Nem láttuk őket a Peti baleste óta, régen voltunk így együtt. Jó volt.

Délután meg a Böszörményben ünnepeltük a Domi 2.és Vera 21. születésnapját a Takács és Varga család körében, az is nagyon jó volt, csak mi sajnos hamar kidőltünk.

Visszatérve kedden ismételten nagy alkalom volt, Patrik névnapi bulija a McD-ban, amiért évek óta rágta a fülünket, de az oviban még nem akartuk. Most nagyjából eldöntötte az, hogy így lesz, hogy 18 gyereket akart meghívni és hívtunk is meg. Volt már nálunk gyerek buli és 8 gyerekkel totálisan tele volt a lakás. Ez is jól sikerült, csak a késői kezdés miatt sajnos rövid lett. A 4 illetve 6 órás kezdés közül kénytelenek voltunk a későbbit választani, mert 4-kor csengetnek ki a délutáni tanulásból a suliban.

Lassan elérkezünk a húsvéthoz…amit ugye nem csoda, hogy úgy döntöttünk, hogy itthon töltünk? Soha nem csináltunk még ilyet, hogy ne mentünk volna haza Böszörménybe húsvétra, de most úgy éreztük, egy pici nyugit be kell iktatnunk, hiszen nem voltunk itthon együtt…. február közepe óta. És sajnos helyesnek bizonyult ez a döntésünk, sajnos az egész család nagyon beteg lett otthon húsvétkor egy vírus miatt, és nagyon együtt éreztünk velük, de az jó, hogy Petike ebből kimaradt, az őssejteket nagyon védenünk kell.

Most látom, hogy utolsó kínai héten már nem is írtam, és aztán meg nagyon bepörgött minden velünk megint, a passzivitásom nem nemtörténést jelent általában, hanem épp ellenkezőleg.

Hazaértünk rendben, és el is telt a vége valahogy. Nem mondom, hogy nehezen viseltük, mert szerintem derekasan helytálltunk, de nem volt könnyű, főleg a tér korlátozottsága (egy kórházi szoba) miatt és majdnem minden beavatkozás fájdalmas lett Petinek. Szerencsére nem voltak mellékhatások, a kezeléseket jól tűrte, de az infúziók bekötése és az egyéb szúrások nagyon durvák voltak, sok szúrással és keresgéléssel a tűvel a bőre alatt, iszonyatos félelemmel és sírással részéről. Mindemellett a hétköznapok vidáman teltek, élveztük már ott is a megjelenő változásokat. Nagyon sokkal többet beszélget, kiabál, nevet Peti, hangosabban, a hangok szélesebb skáláján. Nagyon megerősödött a kis karja, a lába és egyszerűen sokkal jobban terhelhető, nem fárad el. A szemtől szembe nézés is jobban megy. És az eddig is fantasztikus figyelme és humorérzéke is ugrott egyet, ha ez lehetséges. Most már ő is a család teljes jogú tagjának tartja magát, ezt érezzük. Ezekkel a kezdeti változásokkal nagyon elégedettek vagyunk, és pozitívan várjuk a többit a következő hónapokban. És minden nyavalygásom ellenére, amivel a Qingdao-i kórházat illettem, természetesen nagyon boldogan indulnék útra újra akár holnap.

A hazaútra már alig emlékszem, valószínűleg olyan fáradtak voltunk. Hosszúak voltak az indulás előtti napok, akkor már semmi nem történt, csak vártuk, hogy jöhessünk haza. Este indultunk, és Peti nem aludt el a kis gépen, ami Pekingbe vitt, pedig jócskán alvás-idő volt neki és hihetetlenül fáradt volt, hanem majd csak mielőtt felszálltunk a budapesti nagy gépre Pekingben, éjjel fél kettőkor. Így viszont majdnem végig aludta az utat, mi is pihentünk, amennyire a hely engedte.

A megérkezésünk utáni héten majdnem kidőltünk Anyuval. Ő nagyon nehezen állt vissza az időeltolódásból, és véletlenül éppen azon a héten csináltatott egy labor-vizsgálatot, ami fényt derített néhány problémára, de már dolgozunk a megoldásokon. Nekem is olyan fájdalmakat és fáradtságot okozott az egész minden, amilyet soha nem szokott, nem is nagyon tudtam mire vélni. Pali a hét nagy részében itthon volt, ami fantasztikus volt, mert majdnem annyi erőm sem volt, hogy Peti súlyát bírjam. A hétfő hajnali érkezésünk után még pénteken is annyira vacakul voltam és olyan érdekes tüneteim voltak (a kiütéstől az idegbecsípődésig), hogy orvoshoz mentem. Harmadjára láttam a körzeti orvosomat a 7 év alatt, mióta itt lakunk, és ebből egy a jogosítvány alkalmassági volt. Villámgyorsan feltett egy maszkot és felírta egy cetlire a hétvégi ügyelet címét, de megmondta, hogy fogalma sincs mi a bajom. Nagyjából minden tünetemet beazonosítottunk, és ezzel meg is nyugodtam. Kiváltottam az erős fájdalomcsillapítót péntek délután, rájöttem, hogy nem nagyon hat, aztán szerencsére majdnem egy csapásra jobban lettem. Nagy hétvége várt ránk ugyanis!

Petike állt vissza a legkönnyebben, gyakorlatilag egy nap alatt az alvás-eltolódással, és különösebben az út sem viselte meg.

Ma nagyon nem voltunk együtt, ha lehetséges egyáltalán nagyon nem együtt lenni, vagy kicsit. Hiszen nem voltunk együtt és kész. De mi Petivel Kínában, Pali Párizsban, Patrik Böszörményben. De ő már hazaérkezik Budapestre Varga Mamával, aki szabadságot vett ki erre a pár napra, amíg Apa is távol van, hogy Patrik iskolába járhasson. Patriknak ma esett ki az első felső foga, és annyira hiányzik, nagyon szeretném már látni. Tudom, hogy nagyon minden jóval el van látva otthon nélkülem is, de érzem, hogy ezt most nehezebben viseli, mint szokta. Kaptam is tőle erről egy kétsoros levelet, éppen online voltam és cseteltünk egy pár szót. Meg is fogadtam, hogy ezt nem csináljuk többet így, ez nagyon hosszú. Bár praktikusan semmi sem szólt amellett, hogy őt is hoznunk kellene magunkkal ide, úgyhogy igazából szóba se jött. Főleg mióta iskolás, egy hónap távollét nagyon nem mindegy. De itt olyan sok család van gyerekekkel, és olyan jó helyük van játszani…. Meg hát nehéz nélküle. Van itt egy család 4 kislánnyal, a legnagyobb a beteg, és ő sem lehet idősebb 8 évesnél. És az anyukájuknak akkora előrehaladott pocakja van, hogy el sem tudom képzelni, hogy engedték fel bármilyen repülőre is.